2012. július 29., vasárnap



Bregyó-közi napközis tábor - IV. turnus

2012. július 23. - július 27.



A negyedik héten 230 fő körüli létszámmal üzemelt a tábor. A bevált és népszerű programok (a rendőrség balesetmegelőzési programja, a Hetedhét Játékmúzeum, Városi Képtár, Városi Stand) kínálta lehetőségek mellett, a tábori csoportok lehetőséget kaptak a Zichy-ligeti mini focipálya  ingyenes látogatására is.
Újra környezettudatos hetet tartottak a napközis táborban, a Hahó Zenekar és Futterer Juci közreműködésével. A táborozók kipróbálhatták a népszerűsítő program óriás társasjátékait is.
A hét különlegessége volt a szerdai interaktív előadás a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, ahová Levente Péter mellett ellátogatott az a 13 pusztinai csángó gyermek is, akik tanítójuk, Nyisztor Ilona népdalénekes vezetésével a város bentlakásos táborában vendégeskedtek Velencén. A bemutatkozásuk után dalokat, táncokat tanítottak a Bregyó-közi Napközis Tábor résztvevőinek, majd együtt élvezték Levente Péter bátyó tanulságos műsorát, ami az emberi tartásra, emberségre, tisztességre nevelt.
A Bregyón belül sem unatkoztak a táborozók. Lelkes, lelkiismeretes nevelőik és a Fehérvári Kézműves Egyesület  jóvoltából érdekes kézműves foglalkozások, színes sportprogramok és sok-sok játék közül választhattak. Az egyik legnépszerűbb elfoglaltság még negyedik héten is a gyöngyszövés, gyöngy fűzés  Ildi néninél, amit a legkisebektől a legnagyobbakig szívesen fűztek. Bernáth István irányításával még ezen a héten is lehetett az itercrossal ismerkedni.


A megkedvelt Inter-Cross játékot lehetőségetek van évközben is játszani a
Nyitott tornatermi programunk keretében, Bernát István bácsival:
 Árpád  Szakképző Iskola tornatermében:       / RÁCHEGY/

(Székesfehérvár, Seregélyesi út  88 - 90.)    (Bejárat: az iskola főbejáratán)

HÉTFŐN és SZERDÁN  17. 00 – 19.00  
(10 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
INTER - CROSSE játéklehetőség 
(a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben lehet csak játszani!)
SZIGORÍTOTT JÁTÉKSZABÁLYOK BETARTÁSÁVAL! 
(pályára kapukat, ütőket, labdákat biztosítunk!)
Szakmai felelős: 
Bernáth István testnevelő tanár, szakmai vezető
Arról, hogy a negyedik héten mindenki jól érezze magát a következő nevelők gondoskodtak: Mesterházy Zoltánné, Lőrincz Tímea, Varjasné Édes Katalin, Samuné Trautmann Helga, Hercegné Benkő Zsuzsa, Tóthné Berta Rita, Balázs Judit, Reveland Anett, Biermann Ilona, Kovács Tímea, Homoki Katalin, Vinczné Tóth Mária Szabó Anikó és Bankó Anna.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 
 



Csángókról a Bregyó táborban - Ezen a linken megtekinthető a Fehérvár TV által készített rövid videó.

Fehérvári és csángó gyerekek találkoztak - Ezen a linken megtalálható a szekesfehervar.hu-n olvasható cikk és képgaléria.

 - Ezen a linken megtalálható az Önkormányzati Kommunikációs Központon megjelent közlemény.

Népszerű Bregyó tábor - Ezen a linken megtekinthető a Fehérvár TV által készített rövid videó.


Bregyós táborozókkal találkoztak a vendég csángó gyerekek 
  
Levente Péter is bekapcsolódott a programba    

Székesfehérvár, 2012. július 25. (szerda) – A Vörösmarty Mihály Általános Iskola adott otthont annak a programnak, melynek keretében a velencei Gyermek és Ifjúsági Táborban vendégeskedő Nyisztor Ilona és tizenhárom csángó diákja, valamint a Bregyó-közi napközis tábor résztvevői találkoztak. A közös dal- és tánctanulásba Levente Péter is bekapcsolódott.

A Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Nyisztor Ilona népdalénekes és tanítványai hétfőn érkeztek Velencére. A 10-18 éves diákok valamennyien a Bákó megyei Pusztina szülöttei, Nyisztor Ilona jóvoltából magyarul tanulhatnak, otthonosan mozognak a csángó magyar népdalok, néptáncok előadásában. Kitartó, eredményes munkájukért kapták jutalmul a magyarországi táborozás lehetőségét. Ma délelőtt a Vörösmarty Iskola aulájában találkoztak a Bregyó-közi napközis táborában résztvevő mintegy 180 gyerekkel, Székesfehérvár Önkormányzatát Mészáros Attilatanácsnok képviselte.

Az eseményen elsőként Nyisztor Ilona köszöntötte a székesfehérváriakat. Elmondta, hogy több mint ezer kilométeres távolságból érkeztek, ahol a felnőttek beszélni ugyan tudnak magyarul, írni és olvasni viszont kevésbé, a csángó gyermekeknek azonban erre is lehetőségük nyílik. A vendégek énekszóval mutatkoztak be, közös daltanulás következett, majd a bregyós gyerekek részletesen megismerhették a csángó népviseletet. Színpadra lépett Levente Péter is, aki könyvekkel ajándékozta meg a csángó diákokat, majd a magyarságról, az emberi bánásmód fontosságáról  tartott előadást, végül közös tánctanulással ért véget a délelőtt.

A magyarországi látogatás július 27-én, pénteken, a Hiemer-ház báltermében megrendezett jótékonysági Csángó Esttel ér véget. Nyisztor Ilonán és tanítványain kívül közreműködnek a velencei táborban résztvevő székesfehérvári néptáncosok, népdalosok és neves tanáraik, illetve a Kákics Együttes, a Hungarikum Együttes és a Tekergető Zenekar. Az előadás végén 19.30-tól lehetőség lesz tánctanulásra is.  Az est teljes bevételéből a pusztinai magyar nyelvű oktatást támogatják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése