2012. július 21., szombat

Bregyó-közi napközis tábor - III. turnus

2012. július 16. - július 20.


A Bregyó-közi Napközis Tábor  III. turnusában alig csökkent a jelentkezők száma, 370 gyereket fizettek be a hét során.
A szokásos programok, a játékmúzeum, képtár és a strand mellett, a táborozók szintén térítés mentesen vehették használatba a Zichy-ligetbeli műfüves minifocipályát. Csütörtökön a Fehérvári Kézművesek Egyesülete ismét remekelt, délután pedig a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai segítségével az íjászatot és a bajvívást is kiprobálhatták a gyerekek. A lovagos tematikájú turnusban a gyerekek gyönyörű pajzsokat festettek, sőt, egy lovagvárat ábrázoló óriáskép is elkészült Bánkuti Gábor tanár úr irányításával. A középkori lovagi hangulatot megkoronázta a Musica Historica zenekar koncertje, amely közben a táncos lábúak reneszánsz táncokat tanulhattak Rivnyákné Varga Katalin és Huszárikné  Botos Erika néptánc pedagógusoktól.
 



A megkedvelt Inter-Cross játékot lehetőségetek van évközben is játszani a
Nyitott tornatermi programunk keretében, Bernát István bácsival:
 Árpád  Szakképző Iskola tornatermében:       / RÁCHEGY/

(Székesfehérvár, Seregélyesi út  88 - 90.)    (Bejárat: az iskola főbejáratán)

HÉTFŐN és SZERDÁN  17. 00 – 19.00  
(10 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
INTER - CROSSE játéklehetőség 
(a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben lehet csak játszani!)
SZIGORÍTOTT JÁTÉKSZABÁLYOK BETARTÁSÁVAL! 
(pályára kapukat, ütőket, labdákat biztosítunk!)
Szakmai felelős: 
Bernáth István testnevelő tanár, szakmai vezető


Arról, hogy a harmadik héten mindenki jól érezze magát, a következő nevelők gondoskodtak: Mesterházy Zoltánné, Rivnyákné Varga Katalin, Bánkuti Gábor, Janda András, Juhász Lívia, Hargitainé Őri Katalin, Vargáné Lengyel Katalin, Kranauerné Sándorovits Judit, Kajtár Ildikó, Nida Tamás, Reveland Anett, Mózs Józsefné, Tóthné Berta Rita, Homoki Katalin, Langmárné Szücs Anett, Szabó Anikó, Bankó Anna.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Musica Historica a táborban - Ezen a linken megtekinthető a Fehérvár TV által készített rövid videó.