2012. augusztus 11., szombat


Bregyó-közi napközis tábor - VI. turnus

2012. július 6. - augusztus 10.


Ugyancsak majdnem 200 fővel zajlott a táborzáró, VI.turnus is. Nem hiába volt a nagy érdeklődés, sok új ötlet várt megvalósításra az utolsó héten is, sok új program csalogatta még azokat is akik a táborban több héten át résztvettek. Töretlenül népszerű programok voltak a Hetedhét Játékmúzeum és a Városi Képtár gyönyörű légkondicionált interaktív kiállításai, a minifocipálya és a játékok a Zichy-ligetben, a strand látogatása pedig a kánikulában igazi nyaralássá varázsolta a napközis táborban töltött időt. A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a Los Andinos Együttes két tagja, indián mesével, zenével és hangszerek bemutatásával varázsolta el a táborozókat. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete is tartogatott az utolsó hétre is izgalmas elfoglaltságot,többek között pénz veréssel is próbálkozhattak az érdeklődők.
Csemege volt még az utolsó héten, a boxbemutató, ahol neves boxolókkal is találkozhattak a táborozó gyerekek.

Arról, hogy az utolsó héten mindenki jól érezze magát a következő nevelők gondoskodtak: Magyar Szabina, Rábaköziné Kozma Györgyi, Lőrincz Tímea, Biermann Ilona, Herczegné Benkő Zsuzsa, Alexitsné Imre Éva, Pálinkás Csilla, Pluhár Péterné, Mózs Józsefné, Bozori Zsuzsanna, Klimaj Bernadett, Szigetvári Viktória, Baranyai István.