2012. augusztus 5., vasárnap


Bregyó-közi napközis tábor - V. turnus

2012. július 30. - augusztus 3.



Az ötödik hét közel kétszáz fővel zajlott. A  rendőrség balesetmegelőzési programja, a Hetedhét Játékmúzeum, Városi Képtár, a Zichy-ligeti mini focipálya  és a kánikulában enyhülést adó strand ingyenes látogatása mellett, színes sport, kézműves programok, játékok várták a tábor területén is a gyerekeket, amit a lelkiismeretes nevelőkön kívül a Fehérvári Kézművesek Egyesülete biztosított.
Varró János, népzenész saját hangszergyűjteményének bemutatásával különleges hangszerekkel ismertette meg a táborozókat. Szabóné Czuczai Katalin gyöngyfűző, különböző tájegységek viseleteihez hordott nyakékeket, a hozzájuk fűződő szokásokat mutatta be az éreklődő gyerekeknek. Továbbra is hódított a gyöngyfűzés, gyöngyszövés, amit ezen a héten Ildi néni, Brigi néni és Gábor bácsi irányításával készíthettek a gyerekek. Timi nénivel és Judit nénivel egy szép kalózhajót is festettek a táborozók.

Arról, hogy az ötödik héten mindenki jól érezze magát a következő nevelők gondoskodtak: Vadász Dóra, Lőrincz Tímea, Varjasné Édes Katalin, Bánkuti Gábor, Varsányi Brigitta, Balázs Judit, Alexitsné Imre Éva, Juhász Lívia, Mesterházy Zoltánné, Klimaj Bernadett, Magyar szabina, Szigetvári Viktória, Baranyai István.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 




 

 

 

 

 

 


 

 

 

 


Nyáron sem éheznek - Ezen a linken megtekinthető a Fehérvár TV által készített rövid videó.

Utolsó turnus a Bregyóban - Ezen a linken megtalálható a Fehérvár TV által készített rövid videó.

Nyáron sem éheznek a rászorulók - Ezen a linken megtekinthető az Önkormányzati Kommunikációs Központon megjelent sajtóközlemény.